top of page
Keresés

Beharangozó NBIII. III. KER. TVE - ÉRDI VSE



III. KERÜLETI TVE 🆚 ÉRDI VSE

⚽️ NB III. Nyugati csoport 32. forduló

📆 2021.04.28 - szerda

⏰ 17:00

📌 III. kerületi Torna és Vívó Egylet Stadion


Ismét szerdai fordulóval folytatódik a bajnokság, 17:00 órai kezdettel az Érd csapatát fogadjuk a Hévízi úton. Az ősszel 3:0-ra győzni tudtunk a mostani vendégeink otthonában, akiknek a kerete nem változott lényegesen a tél folyamán. Sokáig úgy tűnt, hogy az Érd a tavalyi szezonhoz hasonlóan ebben a bajnokságban is harcban lesz a bajnoki címért, hiszen az ősszel 10 fordulón át veretlenek maradtak. Ezután azonban valami eltört a csapatnál, mert a Lipót, a Sopron és mi is győztesen hagytuk el ellenük a játékteret, most pedig már 12 vereséget láthatunk a nevük mellett, 13 győzelem és 6 döntetlen mellett, ezzel pedig csupán a 10. helyre elegendő pontot sikerült gyűjteniük. Az Érd tavasszal csak kétszer tudta győztesen elhagyni a pályát, a Ménfőcsanak és a Pápa skalpját sikerült megszerezniük. Ellenben hat meccsen maradtak alul az aktuális ellenfelükkel szemben, és éppen egy hárommeccses vereségszériában vannak, a THSE ellen hazai pályán 3:1-re, Lipóton szintén 3:1-re, majd hazai pályán a Soprontól 4:1-re kaptak ki.


A mi csapatunk a BKV ellen elvesztette a tavaszi veretlenségét, és mivel a Mosonmagyaróvár legyőzte a Pápát, ismét 8 pontra módosult a két csapat között a különbség. A hátralévő hét meccsből öt győzelmet kell tehát szereznünk hogy bajnoknak mondhassuk magunkat, szerdán kiderül hogy sikerül-e ebből az öt lépésből egyet megtenni az érdiek ellen.


Terveink szerint hivatalos facebook oldalunkon élőben megtekinthető lesz a mérkőzés, a közvetítés kommentátora Farkas Norbert lesz. A mérkőzés alatt ismét lesz lehetőség online szavazatot leadni a legjobb hazai játékosra, a szavazást 20:00 órakor lezárjuk.


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887 #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki #meccsnap #mlsz

bottom of page