top of page
Keresés

Beharangozó NBIII. III. KER. TVE - BICSKEI TC



III. KERÜLETI TVE 🆚 BICSKEI TC

⚽️ NB III. Nyugati csoport 38. forduló

📆 2021.05.30 - vasárnap

⏰ 18:00

📌 III. kerületi Torna és Vívó Egylet Stadion


Egy igen hosszúra nyúlt bajnokság záróakkordja következik a hétvégén, a csapatunk utolsó NBIII-as bajnokiján a 11. helyen álló Bicske lesz az ellenfelünk. A két csapat őszi mérkőzésén Borvető góljára nem volt válasza hazaiaknak, így 1:0-ás győzelemmel távoztunk Bicskéről. A vendégeink számára ennek a találkozónak már nincs nagy tétje, az Érdet szerencsés esetben jobb gólkülönbséggel még be tudnák fogni, a mögöttük lévők közül viszont a Balatonfüred, ZTE, Fehérvár hármasból még bármelyikkel helyet cserélhetnek, de a kiesés már nem fenyegeti a kék-sárga alakulatot. A Bicske a féltávnál is a mezőny közepén helyezkedett el, a helyét pedig leginkább a közvetlen riválisok és a mögöttük álló csapatok elleni sikerekkel és pontszerzésekkel biztosították be.


A számukra igazán fontos meccseken tavasszal egyedül a BKV Előre otthonában szenvedtek vereséget, a többi riválisukkal vagy döntetlent játszottak, vagy legyőzték őket. Ugyanakkor a tavaszi félszezonban a tabella első kilenc helyezettjével szemben a Tatabánya kivételével mind alulmaradtak.


Ahogy a Bicskének, úgy nekünk sem kell már aggódnunk a bajnokság végkimenetelét illetően, a csapatunk bajnokként köszön el a szurkolóktól a vasárnap 18:00 órakor kezdődő mérkőzésen. Az összecsapáson biztosan nem lép pályára Nagy Tibor, aki ismét a kiállítás sorsára jutott a Nagykanizsa ellen.


Érdemes lehet kicsit tovább maradni majd, mert mérkőzés után a csapatunk tagjai átveszik a bajnoki elsőségért járó érmeiket.


Az előző hazai mérkőzéshez hasonlóan a belépés ingyenes lesz a Bicskei TC csapata elleni mérkőzésre is.


A védettségi igazolvánnyal rendelkezők, vasárnap 16:30 órától a székház recepcióján vehetik át a belépésre feljogosító karszalagot. Kérjük a Bérleteseinket is, hogy váltsák meg a karszalagot, mert csak így tudjuk kontrollálni a beengedett nézők számát.


A mérkőzés alatt ismét lesz lehetőség online szavazatot leadni a legjobb hazai játékosra, a szavazást 21:00 órakor lezárjuk.


Védettségi igazolvány kötelező! Belépés ingyenes!


HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887 #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki #meccsnap #mlsz

bottom of page