top of page
Keresés

Beharangozó NBIII. MOSONMAGYARÓVÁR - III. KERÜLETI TVE



NB III. Nyugati csoport 35. forduló

2021.05.12 - szerda - 17:30

MTE-1904 Sporttelep


Az idei utolsó szerdai fordulót rendezik a héten, de számunkra talán a legfontosabbat, hiszen a minket üldöző Mosonmagyaróvár otthonába látogatunk majd. A két csapat őszi összecsapása nem hozott gólt, a magyaróváriak pedig egy kicsit alakítottak a keretükön a télen, hogy a tavasszal megpróbálhassanak beérni minket. Így költözött például Bakos Szabolcs is Óbudáról a nyugati határ mellé.


A Mosonmagyaróvár a tavasszal mindössze egyetlen vereséget szenvedett, Nagykanizsán kaptak ki 4:1-re, ezen felül 4 döntetlen és 7 győzelem színesíti a mérlegüket. A vendéglátóink veszélyes támadósorral rendelkeznek, ők szerezték a harmadik legtöbb gólt a bajnokságban, a fő gólfelelőseik Szalka Dominik és Laki Balázs, akik 14, illetve 13 találatot hoztak eddig össze a bajnokságban. A Mosonmagyaróvár egy meccsel kevesebbet játszott nálunk, a THSE elleni összecsapást kell bepótolniuk majd. Mint azt mindenki tudja, a Mosonmagyaróvár a feljutásért vívott harcban a legfőbb ellenfelünk, így ez a mérkőzés kiemelten fontos mindkét csapat számára. Az óváriaknak csak akkor maradhat nagyobb esélyük a bajnokság megnyerésére, ha legyőznek minket.


Ellenben döntetlen esetén egy hétvégi Fehérvár elleni sikerrel, míg ha győzünk akkor azonnal bajnoknak mondhatnánk magunkat. Rendkívül izgalmas mérkőzés vár tehát a csapatunkra szerdán 17:30-as kezdettel, ahol Kemenes Szabolcs biztosan nem számíthat Németh Gáborra, aki a ZTE II. ellen begyűjtötte az 5. sárga lapját.


HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887​​ #obudaikekfeher​​ #hajrakerulet​​ #tvelabdarugas​​ #nb3​​ #bajnoki​​ #meccsnap​​ #mlsz

bottom of page