top of page
Keresés

Előreléptünk a legkisebb korcsoportban

Szombaton gyermekzsibajtól volt hangos a Kalap utcai uszoda, mert a 2009-es korcsoportnak kiírt bajnoki küzdelemsorozat érkezett hozzánk. Számunkra ez a tanuló év, egy picit le vagyunk még maradva az utánpótlás képzés legfiatalabb korcsoportjaiban, de úgy tűnik ez a hátrány egyre inkább kezd eltűnni, talán már a jövő évben 2-3 csapatot is nevezni tudunk.


Lukács Dénes szakmai igazgató:

"A legnagyobb csoda ilyen kicsiket látni, és együtt megélni a fejlődésüket. Délutánonként már 40-50 kisgyermek tanulgatja a vízilabda alapjait, edzőink pedig lelkesen segítik a gyermekek fejlődését. Óriásit léptünk előre, és ez a folyamat reméljük csak pozitívan folytatódik. Szeretnénk minél több kislányt is látni az uszodában, jövőre már baby korcsoportban is tervezünk csapatokat nevezni."


Fekete Dávid edző gyermek csapat:

"Az első mérkőzésen a Dunaújvárosi lányok ellen játszottunk. Nem voltak ismeretlenek számunkra, hiszen az előző fordulóban is találkoztunk velük. Úgy ítélem meg, hogy a mérkőzés második és harmadik negyede már egész szépen alakult, akkor végig kiegyenlített játékot játszottunk és szépen felépített támadásokat tudtunk vezetni, és e-mellett a védekezés is rendben volt. Figyelembe kell venni, hogy csapatunk jelentős része nem ebbe a korosztályba tartozik, ennek ellenére nagyon motiváltan, játékra éhesen érkeznek a mérkőzésekre. Eredménytől függetlenül öröm számukra a játék, ami a legfontosabb ebben a korcsoportban, és biztató a jövőre nézve. A második mérkőzésen a mohácsi csapatot fogadtuk. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy mindenki sokat tudjon játszani. A legkisebbeknek is legyen sikerélményük és a végén egy fölényes győzelemmel szálljanak ki a medencéből. Jó érzés volt látni a boldog arcokat a sikeres akciókat követően."


DVL Gyermek III. Vízilabda Bajnokság

Rájátszás - Alsóház - 1. csoport - 1. forduló


III. ker. TVE uszoda

2022. február 12. 12:15

DFVE leány - III. Kerületi TVE
17 - 8 (4-0, 3-3, 4-3, 6-2)
4	Gömöri Kristóf
2	Csurilla Dániel
2	Kecskés Kristóf

III. Kerületi TVE uszoda

2022. február 12. 13:30

Mohács - III. Kerületi TVE
5 - 20 (0-6, 3-5, 1-6, 1-3)
7	Csurilla Dániel
4	Gömöri Kristóf
3	Kiácz Patrik Zoltán
2	Novák Domonkos
1	Kecskés Kristóf
1	László Zsombor
1	Jani Barnabás
1	Várady Tamás

#tve1887 #tvevizilabda #tveutanpotlas #dvlgyermek

bottom of page