top of page
Keresés

Győzelem és vereség a Dunaújváros csapatai ellen a legkisebbek között


Szombaton ismét a legfiatalabb korcsoportunk szállt vízbe, hogy kettős mérkőzésen megküzdjünk a Dunaújváros fiú és leány csapatai ellen. Ezúttal Mohács adott otthont a fordulónak, ezért elég korán kellett indulnunk a délelőtti találkozóra.



Fekete Dávid edző értékelése:

"Szépen fejlődünk és ennek nagyon örülök. Az utóbbi időben sokat változott a hozzáállás, a szülők támogatásának köszönhetően, egyre komolyabb létszám van jelen minden edzésen. Jó mérkőzést játszottunk a dunaújvárosi fiú csapattal, nekik is hasonló szerkezetű csapatuk van mint a mienk. A második mérkőzésre nagyon elfáradtunk, mivel semmilyen pihenőnk sem volt a két találkozó közt. Már több alkalommal is játszottunk az újvárosi lányok ellen, akik idősebbek és erősebbek is a mi játékosainknál, ezért kevesebb lehetőségünk van feltörni a védelmüket. Nem probléma, sokat tudunk fejlődni egy ilyen harcosan küzdő csapat elleni mérkőzésből tanulva. Gratulálok a gyerekeknek a győztes mérkőzéshez, és természetesen az ellenfeleinknek is a sportszerű küzdelemhez!"


DVL Gyermek III. Vízilabda Bajnokság

Rájátszás - Alsóház - 1. csoport - 2. forduló


Mohácsi uszoda

2022. február 26. 11:00

III. Kerületi TVE - DFVE fiú
15 - 11 (1-1, 5-5, 1-3, 8-2)
Csurilla Dániel 8
Gömöri Kristóf 3
Kecskés Kristóf 2
Kiácz Patrik Zoltán 1
László Zsombor 1

Mohácsi uszoda

2022. február 26. 12:30

III. Kerületi TVE - DFVE lány
1 - 16 (0-6, 0-5, 1-5, 0-0)
Gömöri Kristóf 1

#tve1887 #tvevizilabda #tveutanpotlas #dvlgyermek

bottom of page