top of page
Keresés

Ismét van vízilabda a III. kerületben

Majdnem száz évvel azután, hogy Komjádi Béla vezetésével a vízilabda sportágban bajnokságot nyertünk ismét vízbe szállt a III. Kerület vízilabdacsapata. Ezúttal Kisteleki Orsolya játékos-edző irányításával lányaink ugrottak be a medencébe, hogy a felnőtt Női OB I/B bajnokságban megkezdjék szereplésüket.


Női OB I/B Osztályú Országos Bajnokság

Alapszakasz - 1. forduló

2015. október 17. Első mérkőzésünket a Hódmezővásárhely csapata ellen vívtuk. Újonc csapatként nagyon készültünk a bemutatkozásra. A mérkőzés jól indult, az első ráúszásnál sikerült elhoznunk a labdát. Nem egész három percet kellett várni az első gólunkra. A 8-as sapkában játszó Aibester Noémi talált a hálóba megszerezve a vezetést. Ebben a negyedben Szabó Eszter is betalált és mivel védelmünk Papp Tímea vezérletével jól állt a lábán 2-0-ás vezetéssel zártuk az első játékrészt. A második negyedben Aibester Noémi kétszer volt eredményes, a HVSC is betalált egyszer így a félidő 4-1 -es Kerület vezetéssel zárult. A második félidőben elkezdtek potyogni a gólok. A 3. negyed gólpárbaját mi nyertük. Az ebben a negyedben is két gólos Aibester Noémi mellett Varga Andrea és Kling Szandra is betalált a HVSC kapujába. Fáradni látszott csapatunk, de az utolsó negyed előtt 8-3 arányban biztosan vezetett. A negyedik negyedben a rutinos, évek óta ebben az osztályban szereplő hódmezővásárhelyi csapat megpróbált felzárkózni, de lányaink nem engedték ki kezükből a megérdemelt győzelmet. Szentkereszti Gabriella, Kisteleki Orsolya és Hegybányai Orsolya góljaival egyértelművé tettük, hogy melyik a jobb csapat. III. kerületi TVE - HVSC 11-7 (2-0, 2-1, 4-2, 3-4)

Történelmi mérkőzésen, fontos győzelmet arattunk.

A III. Kerületi TVE -nek ismét van vízilabda csapata! A győztes csapat névsora: Papp Tímea, Vereczkey Judit, Szabó Eszter, Kőhalmi Ilona Léna, Kling Szandra, Varga Andrea, Hegybányai Orsolya, Aibester Noémi, Kisteleki Orsolya, Csutorka Orsolya, Szentkereszti Gabriella, Gábos Nikolett. A második mérkőzésen a tavalyi bajnok BVSC ellen játszottunk. Ezen a mérkőzésen a tisztes helytállás volt a cél. Csapatunk jól tartotta magát, de negyedik negyedben a tapasztalat felülkerekedett. A vége 15-6 (3-0, 3-1, 2-2, 7-3) a BVSC javára.


bottom of page