
A hét elején Harmati Tamással ültünk le egy rövid beszélgetésre, egyfajta helyzetjelentésre. Vezetőedzőnket arra kértük, hogy értékelje csapata eddigi teljesítményét, de kitértünk a csapategységre, a fiatalok helyzetére és természetesen a csapat előtt álló mérkőzésekre is. A beszélgetés során egyebek mellett szóba került még a pályafelújítás és ezzel együtt az albérlet is, illetve, hogy mindez befolyásolhatja-e a csapat teljesítményét. A beszélgetés egyesületünk Youtube-csatornáján tekinthető meg, amelyet hosszú idő után újraindítottunk.