
Az izraeli Netanya adott otthont július 3-11. közt a női junior vízilabda Európa bajnokságnak, ahol a magyar válogatott a szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg. A Benczur Márton által irányított válogatottat, edzőként Kisteleki Dóri segítette, akinek a neve és profizmusa garancia a sikerre, a tavalyi ifi EB bronzot követően lett újabb siker részese.
Kisteleki Dóra edző:
"Komoly siker a most elért második helyezés, mert ebben a korosztályban mi magyarok nagyon kevesen vagyunk. Mélyebbre kellett nyúlni, a csapatunk jelentős része a 2-3 évvel fiatalabb játékosokból állt, de ez szerencsére abszolút nem látszott. Kialakulóban van egy nagyon tehetséges generáció, akik néhány idősebb játékossal kiegészülve még rengeteg örömet szerezhetnek nekünk a jövőben is. Néhány játékostól most elköszönünk egy rövid időre, a többiek szinte átesnek a következő edzőtáborba, mert még ezen a nyáron újabb világversenyek várnak rájuk a saját korcsoportjukban. Köszönjük mindenkinek a segítségét a felkészülésben, és a támogatást a helyszínen illetve a távolból is az EB alatt."
Csoportmérkőzések:
Németország-Magyarország 4-23
Magyarország-Görögország 14-10
Magyarország-Svájc 43-1
Negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 7-9
Elődöntő:
Hollandia-Magyarország 4-8
Döntő:
Magyarország-Spanyolország 8-9
A magyar válogatott Eb-kerete:
Neszmély Boglárka, Golopencza Szonja, Dömsödi Dalma, Aubéli Tekla, Szegedi Panni, Hajdú Kata, Golopencza Nóra, Mácsai Eszter,
Kóka Zelma, Tiba Panna, Sümegi Nóra, Irmes Rozália, Lendvay Zoé, Fekete Flóra, Varró Eszter


#noivizilabda #magyarvizilabda #obuda #tvevizilabda #hajramagyarok