top of page
Keresés

Koziék jó játékkal és magabiztos győzelemmel feledtetnék a tatabányai kisiklást



Vasárnap a bajnokság 15. fordulójában a Balatonfüred együttese látogat hozzánk. A vendégek három mérkőzéses veretlenségi szériát tudnak felmutatni, jóllehet a háromból csupán egyszer hagyták el győztesen a pályát. Csapatunk számára a tatabányai kisiklás után kötelező a győzelem a Füred ellen, de így látja ezt játékosunk, Kozics Barnabás is, akit saját bevallása szerint fűt a bizonyítási vágy, így extrán motiváltan lép majd pályára.


Az öt mérkőzéses győzelmi sorozatunkat a tatabányai vereséggel elvesztettük ugyan, de a szakmai stáb és a játékosok egész héten keményen és jó hangulatban dolgoztak az edzéseken. Az erőnléti vagy éppenséggel technikai feladatokat motiváltan és koncentráltan végezte a társaság, ahogy az egymás elleni játékokba is kőkeményen beleálltak a fiúk ezen a héten is, érződött rajtuk, hogy a tatabányai kisiklás nem vitte el mentálisan rossz irányba a csapatot.


„Ahhoz, hogy a hétvégén is maximális teljesítményt tudjunk nyújtani, ahhoz a hét közben is ugyanúgy, keményen kell dolgoznunk. A labdás, vagy az egymás elleni játékok azok a részei az edzéseknek, amelyeket nagyon lehet élvezni, úgyhogy ez is ad egy olyan pluszt, hogy miután élvezhetőbb, így még nagyobb erőbedobással csinálja az ember, ugyanolyan keményen és bevállalósan, mint a bajnokikon.” – beszélt az edzésmunkával kapcsolatban Kozi.


Vasárnap viszont már újra bajnokin bizonyíthatnak Kozics Barnáék, ráadásul hazai pályán a Balatonfüred ellen. Csapatunk jelenleg az 5. helyen áll a tabellán, öt pont hátránnyal a 33 pontos listavezető Tatabánya mögött. Saját közönségünk előtt az idénynyitó vereségen kívül eddig mindegyik meccsünket megnyertük, ez hat összecsapást jelent egészen pontosan sorozatban, eddig összesen 21 gólt szereztünk és hetet kaptunk. Ami a Füredet illeti, ellenfelünk a jelenlegi bajnoki évad során még nem tudott idegenben győzni, három vereség mellett 3 döntetlent jegyez. A két csapat legutóbbi hat összecsapásából négyet megnyert a Kerület és elnézve a játékosok motiváltságát, minden jel arra utal, hogy ez a statisztika 7-ből 5-re változik vasárnap. Kozi szerint a fejekkel minden rendben van, az öltözőben jó a hangulat, a heti munka jó hangulatban és magas szinten zajlott, mindenki várja már a hazai bajnokit.


„Ami a tatabányai meccsen történt, azt utólag átbeszéltük és mindent tisztáztunk, ami tisztázásra szorult. Szerintem a héten nem volt baj a hangulattal se, ugyanúgy készültünk, mint bármikor máskor. Próbálunk visszanyúlni a Tatabánya előtti időszakhoz, amikor nagyon erősek voltunk csapatként és helyenként nagyon jó játékot is tudtunk mutatni, úgyhogy próbáljuk azt a formát hozni, hogy hétvégén is szép játékkal nyerjünk.” – adott helyzetjelentést a csapatról és a hangulatról kőkemény középpályásunk.


A fürediek a legutóbbi fordulóban a Csornát fogadták, annak a mérkőzésnek pontosztozkodás lett a vége. A híradások szerint Borgulya István csapata nagy esélyt szalasztott el azon a mérkőzésen, közvetlen riválisát legyőzhette volna, ám a második játékrészre visszaesett a Füred teljesítménye. A portál kiemeli, hogy a hazaiaktól többen mélyen tudásuk alatt játszottak, így gyaníthatóan vendégeink vasárnap extrán motiváltan lépnek majd pályára a Kerület ellen. Persze motiváció terén nem lesz gond a mi oldalunkon sem, Kozi például saját bevallása szerint a szokásosnál is nagyobb bizonyítási vággyal lép majd pályára.


„Az előző meccsen történtek miatt azért én is sarasnak érzem magam, úgyhogy most mindenképp azon leszek, hogy még jobb teljesítményt nyújtsak és ezzel segítsem a csapatot. Ami az eddigi formámat illeti, úgy gondolom, hogy lehetnék egy kicsit stabilabb. Voltak jobb meccseim, de talán egy elfogadható átlagot azért tudok hozni.” – beszélt önkritikusan a játékáról és a formájáról Kozi.


A sok sérült és a két eltiltott miatt Aczél Zoltán várhatóan több fiatalt is leültet majd a kispadra vasárnap, jóllehet az idény során már megszokhattuk, hogy több utánpótlás korú játékos is együtt készül a felnőtt csapattal hétről hétre, sőt, közülük többen már be is mutatkozhattak kupameccsen, vagy éppenséggel bajnokikon.


„Amikor én fiatal voltam, akkor az idősebb játékosok lehet, hogy kicsit keményebben bántak velünk, de hát azóta azért sokat változott a világ meg a fiatalok is. Próbálunk máshogy viszonyulni hozzájuk, mert én úgy gondolom, hogy talán több erőt ad nekik az, hogy ha segítjük őket és pozitívan szólunk feléjük, ugyanakkor, ha úgy adódik, akkor oda is kell néha „csapni”, hogy ha kell, akkor azért tudjanak változtatni.” – beszélt a fiatalokkal való kapcsolatról rutinos játékosunk.


Vasárnap tehát meccsnap, Aczél Zoltán csapata a Balatonfüred ellen lép pályára, a cél pedig nem is lehet más, mint hazai pályán, saját közönségünk előtt begyűjtsük mindhárom bajnoki pontot. Kapunyitás 12 órától, a bajnoki összecsapás pedig 13 órától veszi majd kezdetét.

bottom of page