top of page
Keresés

Lukács Dénes: Egy komplett csapattal lett volna esélyünk a Dunaújváros ellen



A szezon első hazai bajnoki mérkőzését vívta OB I-es női vízilabdacsapatunk, Illés Heniék a Dunaújvárost fogadták. Az első negyedben még nálunk volt a vezetés, ám a folytatásban a sérülések által megtizedelt együttesünk nem tudta tartani a rutinosabb, válogatott játékosokat felvonultató vendégek által diktált tempót. A lányok szokás szerint nagyot harcoltak, ám végül 10-5 arányban alul maradtak az újvárosiakkal szemben. Vezetőedzőnk a találkozót követő sajtótájékoztatón gratulált az ellenfélnek, ám azt azért kiemelte, hogy teljes kerettel úgy gondolja, hogy valós esély lett volna a pontszerzésre, illetve külön megemlítette a Kerület Ultras csoportot, amely ezúttal is elképesztő hangulatot varázsolt az uszodába.


Az Ultrákkal kiegészült szurkolótáborral, telt ház előtt fogadta a Dunaújváros együttesét a Kerület. A mérkőzés már alapból nem ígérkezett egyszerűnek, hiszen mégiscsak a legutóbbi évad ezüstérmese érkezett vendégségbe, ám, ha ez még nem lett volna elegendő, Lukács Dénes csapatából a mérkőzés előtti edzést követően kidőlt az egyik legrutinosabb játékos, Brezovszki Gerda, akinek egy kézsérülés miatt valószínűleg pár hetet ki kell hagynia.


„Pedig úgy megnéztem volna az Újváros ellen magunkat teljes csapattal!” – mondta csalódottan a mérkőzés előtt a lányok bemelegítését szemlélő Lukács Dénes.


Mindezek ellenére Illés Heniék villámrajtot vettek és az első negyedben elhúztak 3-1-re, és bizony az előny akár még nagyobb is lehetett volna, ha nincs a sok kimaradt helyzet. A hangulatra már az első perctől fogva nem lehetett panasz, a Kerület-tábor kiegészülve az Ultrákkal elképesztő buzdításban részesítette a lányokat. A vendégek végül feljöttek a játékrész végére és így 3-3-al zárult az első negyed. A folytatásban nem jöttek a Kerület gólok, pedig a helyzeteink megvoltak, ezt a játékrészt így végül a DFVE nyerte 3-1-re úgy, hogy a kapunkban Torkos Tamara ezúttal is extrát nyújtott. A kulcsjátékosok hiánya ugyanakkor rányomta a bélyegét csapatunk teljesítményére, nem tudtuk tartani a válogatott játékosokkal és jóval több cserelehetőséggel felálló bajnoki ezüstérmes tempóját. Az utolsó két negyedben egy gólt szereztünk, míg az újvárosiak 4-et, így alakult ki végül a 10-5-ös végeredmény.


„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést elől és hátul is. Benne volt a csapatban egy „X–es” eredmény, aztán jöttek a hibák főként támadásban, labdavesztések, illetve a rengeteg kihagyott emberelőny, ezek egy ilyen mérkőzésen nem férnek bele. Rengeteget kell javítsunk a támadó játékunkon és az emberelőny kihasználásunkon. Pontosabb passzokkal, sokkal bátrabb helyzetkihasználással kell játszanunk.” – értékelte a mérkőzést csapatkapitányunk, Illés Heni, akinek az Ultrák még dalt is küldtek a lelátóról, mégpedig a „Lőj egy gólt!” – címűt.


A gól végül ugyan elmaradt, ám csapatkapitányunk ezúttal is hatalmasat küzdött, kulcsfontosságú blokkokkal, kőkemény védőmunkával vétette észre magát. A leggólerősebb játékosunk ezúttal is Kudella Panna volt, aki három gólt tett bele a közösbe, míg Hajdú Róza és az olimpiai bronzérmes centerünk, Gyöngyössy Anikó egy-egy találattal iratkozott fel a góllövők közé.


"Fantasztikus közönségünk volt tegnap is, ami nagyban hozzásegítette csapatunkat a meggyőző kezdéshez, és lendületben tartott bennünket a kevés csere lehetőség ellenére a mérkőzés végéig. Jól indult a találkozó, 3-1 volt az eredményjelzőn néhány perc után, csak elfogyott a lendület kissé hasonlóan az előző mérkőzéshez, ami elsődlegesen a támadás befejezéseknél okozott gondot számunkra. Kevés gólon tartottuk a Dunaújvárost, annak ellenére, hogy talán 1-2 védekezési hiba így is becsúszott, inkább elöl akadtak gondjaink. Brezovszki Gerda kiválásával, elvesztettük egyik alapemberünket, és azt az előnyt, amit a helycserékből szoktunk szerezni. Jó volt a megérzésem azt hiszem, annak ellenére, hogy az ellenfél valódi élcsapat, teljes kerettel komoly esélyünk lett volna a pontszerzésre. Rendkívül megterhelő számunkra, hogy szinte cserék nélkül játszunk nemzetközi kupában induló csapatok ellen háromnaponta, úgy, hogy a riválisaink sorra könnyű mérkőzésekből, azaz ráhangoló edzésekből érkeznek. Ami hátrány most, talán egy napon előny lesz, mert kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a komoly terheléshez, ami a novemberi mérkőzéseken fontos lehet majd. Rutint kell szerezzenek fiataljaink, a csapat fele még szinte újoncnak számít a mezőnyben, nem csoda, ha egy-egy helyzet felismerése vagy befejezése gondot okoz még. Amennyiben javítani tudunk emberelőny kihasználásunkon, komolyabb esélyünk lesz az ilyen mérkőzéseken. Szombaton az Újpest ellen idegenben fogunk pályára lépni, sajnos továbbra is nélkülöznünk kell öt játékosunkat, de mindent beleadunk és jó mérkőzést szeretnénk játszani az előző év bajnokával." – értékelte a Dunaújváros elleni összecsapást Lukács Dénes.


A bajnokság harmadik fordulója egy újabb komoly erőpróbát tartogat a lányok számára, hiszen Illés Heniék a Hajósban, tehát idegenben mérkőznek az UVSE együttesével. Ott még vélhetően nem számíthat Lukács Dénes a sérült Brezovszki Gerdára, ám az azt követő hazai találkozón a szakember reményei szerint már egy jóval hosszabb cseresorral állhat ki csapatunk.


bottom of page