
Kis túlzással mondhatnánk azt is, hogy egy hónappal ezelőtt még minden rendben volt. Dübörgött a munka a III. kerületi TVE utánpótlásképző központjában. Aztán sorra jöttek az információk arról, hogy az európai országokban, leginkább Olaszországban, komolyra fordult a helyzet. Sorra elmaradtak a mérkőzések, sportolók fertőződtek meg és látszódott, hogy Európában a vírusveszély fokozódik. Még iskolába sem engedték a gyerekeket. Reménykedtünk, hátha nem éri el a mi országunkat a koronavírus. Sajnos nem így alakult. A világjárvány mára a világon már szinte minden országban jelen van, ezzel megbénítva a társadalmat, egyben a sportot is.
Egyesületünk vezetését is komoly döntések elé állította a rendkívüli helyzet. A gyerekek nem mehettek iskolába egyik napról a másikra. A sportági szövetségek először a megrendezésre kerülő bajnoki mérkőzéseket tették zárt kapussá, majd az utánpótlás bajnokságokat és versenyeket függesztették fel, ezt követte, hogy a szövetségek valamennyi szervezett versenyprogramja azonnali hatállyal felfüggesztésre került. Mindez gyakorlatilag egy hét alatt zajlott.
- Mit tehet ilyenkor egy Sportegyesület? Milyen intézkedéseket kellett azonnal meghozni?
- A III. kerületi TVE a lehető leghamarabb lépett a vírushelyzetben. Már március elején megalkottuk saját pandémiás tervünket, tájékoztató táblákat és kézfertőtlenítőket raktunk ki a létesítmény összes öltözőjébe, vizes blokkjába és a lobby térbe. Március 16-án pedig mindhárom szakosztályunk felfüggesztette edzéseit és a létesítmény gyakorlatilag bezárt, alvó üzemmódba kapcsoltunk.
- Mi jelentette a legnagyobb problémát?
- A legnagyobb problémát jelenleg a vírus megfékezése jelenti mindannyiunk számára. Mindenkinek ez kell hogy legyen az első számú feladata, minden más csak ezután jön. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a III. kerületi TVE munkavállalóin és az Egyesületen ne múljon a harc sikeressége.
- Mekkora veszteség érte a klubot?
- A veszteségeket két részre kell bontani, szakmai és gazdasági veszteségre. Ami a szakmai oldalt illeti, több csapatunk is dobogós jelenleg és nagyon szomorúak lennénk, ha ezek a gyerekek, akik rengeteget dolgoztak az elmúlt időszakban hogy bajnokságot vagy érmet nyerjenek, mindezt nem élhetnék át teljes valójában.
Ezen felül jelenleg nem tudjuk olyan minőségben ellátni alapfeladatunkat, az utánpótlás nevelést ahogy azt szeretnénk, de azt látom, hogy az edzőink így is rengeteget tesznek a sportolóink fejlődéséért és napi szinten kommunikálnak velük. Egy oldalról igyekeznek fejleszteni őket otthon elvégezhető edzéstervekkel, másik oldalról legalább ekkora hangsúlyt fektetnek a lelki megpróbáltatások kezelésére. Senkinek nem könnyű ez a helyzet, nem gondoljuk, hogy pont a gyerekeknél nem kéne ezzel foglalkozni. Büszke vagyok minden edzőnkre, mert próbálják a helyzetből kihozni a maximumot.
A gazdasági veszteségeket napi szinten próbáljuk kezelni kollégáimmal. Kevesen gondolnak bele, de sajnos nálunk is jelentős bevételkieséssel kell számolni. Az uszoda- és pályabérbeadásoktól teljes mértékben elestünk és mi azt az utat választottuk, hogy amíg nem tudunk a létesítményben edzést tartani, addig tagdíjat sem kell fizetni, azonban megteremtettük annak a lehetőségét, hogy adomány formájában bárki segíthesse az Egyesületet. Itt most tényleg minden forint számít. Szeretném megköszönni azoknak akik ezt már megtették és felhívni a figyelmet arra, hogy az adóbevallásnál lehetőség van a III. kerületi TVE számára felajánlani az 1%-ot!
- A feladatok között melyik volt számodra a legnehezebb?
- Kollégáimmal ezeken a napokon is azon dolgozunk, hogy a lehető legkevesebb kár érje az Egyesületet és a munkavállalóit. Az ezzel kapcsolatos lépéseinket azonban az Egyesület belügyeként kezeljük. 133 éve itt van a TVE és biztos vagyok benne, hogy a történelem tovább folytatódik. A legnehezebb mégis talán az, hogy tudom, mindenki tűkön ülve várja otthon, hogy visszatérhessen a munkába, dolgozhasson, és még nagyobb sikereket érhessünk el mint eddig. Motivációban nincs hiány senkinél, azt érzékelem. Próbálom tartani a kapcsolatot a munkavállalókkal és folyamatosan tájékoztatni a helyzetről őket. Rendkívül jó edzői csapat jött össze mindhárom szakosztályban és mindent megteszünk azért, hogy együtt is tartsuk ezt a csapatot.
- Milyen alternatív megoldásokat választottak a szakosztályok?
- Jelenleg is fontos feladatuk van a szakosztályoknak, hiszen mozgásban kell tartanunk minden sportolót. Szerencsére a technika eljutott már oda, hogy ez nem okoz problémát és napi szinten kommunikálnak a csapatokkal az edzők. A felnőtt labdarúgó csapatunk pedig a Ferencvároshoz hasonló módszerekkel tartja edzéseit, már három hete, annyi eltéréssel, hogy nem köteleztünk senkit a részvételre. Aki nem jön a „kiscsoportos” edzésre, annak napi szinten ellenőrzi a stáb a kiadott edzéstervet. Teljes mértékben szabálykövetőek vagyunk ezen a téren is. A rendőrség is ellenőrizte már ezt a fajta edzésmódszert és mindent rendben találtak.
- Véleményed szerint, mennyi idő kell majd az újrakezdéshez?
- A bajnoki mérkőzések és atlétika versenyek előtt legalább három hét edzésre szükségük van a sportolóknak, különben erősen fent áll a sérülésveszély. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a sportági szakszövetségekkel, így tudni fogunk róla mikor kezdhetjük el az edzéseket. Mondanom sem kell, hogy mennyire várjuk!
- Mit üzennél a TVE családnak?
- Nagyon hiányzik mindenki, a délutáni csend a sporttelepen elviselhetetlen, de akkor találkozhatunk a leghamarabb, ha mindenki betartja a kormányintézkedéseket. Tegyünk így és vigyázzunk egymásra! Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!