
Az elmúlt hétvégén nagyüzem volt utánpótlás vízilabdacsapataink számára. Serdülő és ifi fiú együttesünk élén ráadásul bemutatkozott szakosztályvezetőnk, Bárány Attila is, aki megbízott vezetőedzőként rögtön győzelemmel debütált új szerepkörében.
Csapataink közül a serdülő, ifi és gyermek fiúk a Sportliget SE ellen ugrottak medencébe és mindhárom korosztály sikerrel vette az akadályt.
„Gratulálok a srácoknak, és Bárány Attila szakosztályvezetőnknek, illetve Pilny Gábor edzőnknek a győzelmekhez. Serdülő és ifi csapataink győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, abszolút uraltuk a pályát. Gyermek csapatunk izgalmassá tette a végjátékot, de nem baj, mert szükségünk van az ilyen tapasztalatokra is, építhetünk rájuk a jövőben. Lépkedünk egyre feljebb a képzeletbeli lépcsőn, újoncként sem vagyunk zavarban, és teljes mértékben beigazolódott a szezon elején hozott döntésünk, hogy képesek vagyunk ebben az osztályban is megállni a helyünket.” – értékelte a győzelmeket szakmai vezetőnk, Lukács Dénes.
Serdülő mérkőzés
Sportliget SE – III. kerületi TVE 11-18 (2-4, 2-6, 4-4, 3-4)
TVE gólszerzők:
Szabó Bendegúz (6)
Szabó Zétény (5)
Dibáczi Hunor (2)
Kövi Kristóf (2)
Mocsáry Dániel
Borus Máté
Frank Dániel
Bárány Attila mb. edző:
„Számomra különösen fontos volt ez a találkozó, mert néhány közös edzés után ez volt az első mérkőzésem a csapattal. Úgy szálltunk vízbe, ahogy egy mérkőzésen kell és rögtön az elején nagy iramot diktáltunk, amivel sikerült előnyt szereznünk. Végig mi uraltuk a mérkőzést és érzésem szerint nem forgott veszélyben a győzelem. A második felidőben kaptunk több elkerülhető gólt, de összességében nagyon elégedett vagyok a csapattal és a hozzáállással. Látszik a fiúkon az elvégzett munka, amit az elmúlt években végeztek velük az edzők, Horváth Viktor, Pilny Gábor és Regős Áron. Gratulálok a Csapatnak és köszönöm nekik a hozzáállásukat és azt, hogy győzelemmel kezdhettem az edzői munkát! Dolgozunk tovább, mert még sok feladat vár ránk ebben az évben.”
Ifjúsági mérkőzés
Sportliget SE – III. kerületi TVE 12-19 (4-4, 4-5, 2-5, 2-5)
TVE gólszerzők:
Péter Áron (6)
Szabó Zétény (5)
Mocsáry Dániel (3)
Dibáczi Hunor (2)
Kucsera Csaba
Szabó Bendegúz
Dalmadi Zerénd
Bárány Attila mb. edző:
„Ifjúsági csapatunk nagy részét serdülő korú játékosok alkotják, kiegészülve néhány tehetséges ifi játékossal. Ezt a mérkőzést sokkal lassabban és kicsit dekoncentráltabban kezdtük, mint az előzőt, ami elsősorban a fáradtságnak volt köszönhető. Így a mérkőzés első felében főleg hátul nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. A nagyszünet után sikerült ritmust váltani és ennek köszönhető a magabiztos győzelem. Sok jó egyéni teljesítményt láttam, de az egész csapat kitett magáért. Azon kell dolgoznunk a továbbiakban, hogy mérkőzésen belül ne legyenek ekkora ingadozások és hátul sokkal stabilabbak legyünk. Mind a két meccsen sok gólt kaptunk figyelmetlenségből, ami most ugyan belefért, de az erősebb ellenfelek ellen már nem fog. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!”
Gyermek mérkőzés
Sportliget SE – III. kerületi TVE 13-14 (2-1, 1-3, 2-1, 3-3, 5-6)
TVE gólszerzők:
Kövi Kristóf (4)
Dugalits Levente (3)
Bárány Botond Attila (2)
Gömöri Kristóf (2)
Tóth Berényi Simon Ányos (2)
Csurilla Dániel
Pilny Gábor edző:
„Végletekig feszítettük a húrt egy százszor megnyert mérkőzésen, hagytuk az ellenfelet egalizálni a rendes játékidőben. Nehéz felkészülni egy olyan csapatra aki nem igazán akar támadni, elviszi a gyerekek fejét a könnyebb felúszás és a kényelmes visszazárás. Nem szabad ilyen hibákat elkövetnünk a jövőben. Örülök, hogy a végén a büntető párharcban nyertünk, hasznos lehet a csapatdinamika szempontjából.”
Budapesti gyermek III. mérkőzés
III. kerületi TVE – Ybl WPC II. 12-3 (3-0, 4-1, 1-2, 4-0)
TVE gólszerzők:
Gömöri Kristóf (5)
Kiácz Patrik Zoltán (3)
Jani Barnabás (2)
Várady Tamás
Novák Domonkos
Fekete Dávid edző:
„Alapszakasz utolsó fordulóját játszottuk az Ybl csapata ellen a hétvégén. A mérkőzést nagyon jól kezdtük és ez a lendület egészen a végéig kitartott. Minden negyedben domináltunk, és kézben tartottuk a mérkőzést. Fegyelmezetten védekeztünk, támadásban pedig nagyszerű egyéni megoldásokat láthattunk. Természetesen még van miben fejlődnünk, mert a győzelem ellenére még sok gól bennünk maradt, a helyzetkihasználásunkon még dolgoznunk kell. Gratulálok a gyerekeknek a megérdemelt győzelemhez! Dolgozunk tovább és várjuk majd a folytatást.”