top of page
Keresés

Merkantil Bank Liga NB II. 10. forduló beharangozó



Ismét hétközi fordulóval folytatódik a bajnokság, és papíron a legnehezebb összecsapásunk következik, hiszen a tavalyi NB I-es bajnokság legjobb kiesőjének, a DVTK-nak az otthonába látogatunk majd.


Ahogy az osztályváltáskor lenni szokott, nagy mozgolódás volt a Diósgyőr keretében, így jelenleg az 5. helyet foglalják el a bajnokságban, de csupán 2 ponttal vannak lemaradva a 2. helyezett Kecskeméttől. Afelől nem lehetnek kétségeink, hogy a borsodiak célja az azonnali visszajutás kiharcolása, ezért talán az egyik legnehezebb összecsapás várhat a csapatunkra a miskolci pokolban, hiszen a vendéglátóink hazai összecsapásain van átlagban a legtöbb néző, egészen pontosan 4050, ami a játékosállomány minőségén felül plusz terhet ró az oda látogató csapatokra.


Ennek megfelelően eddig csupán a Kecskemét volt aki ponttal tudott távozni Diósgyőrből, az a mérkőzés 1:1-es végeredménnyel zárult, de rajtuk kívül mindenki elbukott a DVTK ellen, pedig olyan ellenfelek érkeztek Miskolcra mint a Vasas, a Nyíregyháza és a Pécs. Persze a Diósgyőr sem verhetetlen csapat, ezt a középmezőnyben tanyázó Szolnok bizonyította be, ők győzték le eddig egyedüliként a vendéglátóinkat, méghozzá 2:0-ra, de a miskolciak eredménysorából az látszik, hogy otthonról kimozdulva azért megremeg a piros-fehérek lába, vendégként 5 meccsből csupán egyszer sikerült győzniük.


Szerdán 18:00 órakor tehát útnak indul a labda a DVTK stadionban, ahol a papírforma nem a mi sikerünket ígéri, de reméljük hogy ettől függetlenül sikerül majd borsot törnünk a Diósgyőr orra alá.


Belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges!


Élő közvetítés!



DVTK 🆚 III. KERÜLETI TVE

⚽️ 10. forduló

📆 2021.09.29- szerda

⏰ 18:00

📌 Miskolc, DVTK Stadion


A DVTK Stadion címe: Miskolc, Andrássy Gyula u. 61, 3533


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887 #merkantilbankliga #tippmix #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb2 #bajnoki #meccsnap #mlsz



bottom of page