
A hétvégén félidejéhez érkezik az NB II-es bajnokság, a Békéscsaba elleni meccsel lezárul az őszi mérkőzéssorozat, és már csak egy tavaszról előrehozott összecsapás áll majd a csapatunk előtt. A viharsarkiak hozzánk hasonlóan a kiesőzónából menekülnek, jelenleg a 17. helyet foglalják el a tabellán, ami még éppen nem a veszélyzónába tartozó pozíció, de biztonságban nem érezhetik magukat, az előnyük mindössze egy pont a Budaörssel szemben.
A tavalyi évet az ellenfelünk a mezőny hátsó részében zárta, a 15. hely bár nem túl fényes eredmény, azonban akkor a kieséstől nem kellett tartaniuk, még így is tetemes pontelőnnyel zártak a legjobb kieső Kazincbarcika előtt. A nyáron jóval több érkező volt olvasható a csapat neve mellett mint távozó, ami azt kellett volna hogy jelentse hogy biztosan erősödött a csapat, azonban az már az első kilenc forduló alapján látszott hogy ez nem így van, ennyi meccsen maradt ugyanis nyeretlen a csapat.
A klub vezetése az első hat sikertelen mérkőzés után változtatásra szánta el magát és edzőt váltottak, Schindler Szabolcs vette át a csapat irányítását, akinek a munkája szép lassan beérni látszik. A 10. meccsükön megszerezték az első győzelmüket a Csákvár otthonában, majd ugyan a Vasas túl nagy falatnak bizonyult, de azután zsinórban négy döntetlent követően az ETO Parkban és hazai pályán a Nyíregyháza ellen is 1:0-ás diadalnak örülhettek a lila-fehérek szimpatizánsai. Az előző fordulóban hazai pályán csak 1:1-et játszottak a Budafokkal, de így is elmondható, hogy hét mérkőzés óta veretlen a csabai csapat.
Ugyanez sajnos nem mondható el a mi részünkről, a hétközi ETO meccs után Nyíregyházán is vereséget szenvedtünk, így nagyon fontos lenne hogy győzni tudjunk ezen a mérkőzésen, mert csak így tudunk lőtávolon belül maradni a lila-fehérekkel szemben. Ellenben egy esetleges békéscsabai győzelem azt jelentené, hogy félidőben 7 pontos hátrányban vagyunk a még biztonságot jelentő 17. helytől. Nem is elsősorban az ellenfél erőssége, hanem a győzelmi kényszer miatt lehet nehéz a vasárnap 13:00 órakor kezdődő mérkőzés, ahol annyival lehetünk könnyebb helyzetben a nyíregyházi összecsapáshoz képest, hogy az eltiltása után Erdei ismét ott lehet majd a védelem tengelyében.
Belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges!
III. KERÜLETI TVE 🆚 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
⚽️ 19. forduló
📆 2021.12.05 - vasárnap
⏰ 13:00
📌 III. kerületi Torna és Vívó Egylet
Jegyinformációk:
A 2021/2022-es felnőtt labdarúgó bajnokság szezonjára vonatkozó mérkőzés jegyárak:
BELÉPŐJEGY:
VIP: 3 500 Ft
FELNŐTT: 1 300 Ft
DIÁK / NYUGDÍJAS: 600 Ft
A jegyek a székház recepcióján hétköznapokon 8:00-20:00 között, vasárnap 9:00 órától megvásárolhatók.
Kapunyitás: 12:00
Felhívjuk a figyelmet, hogy a mérkőzéseken a jegyvásárlásnál és a beléptetésnél a kedvezmény igazolására alkalmas iratokat be kell mutatni. (Nyugdíjas igazolvány, diák igazolvány)
Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!

#tve1887 #merkantilbankliga #tippmix #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb2 #bajnoki #meccsnap #mlsz
