top of page
Keresés

Merkantil Bank Liga NB II. 38. forduló beharangozó



Elérkezett a bajnokság vége, az utolsó forduló pedig kiélezett végjátékot és nagy izgalmakat ígér. A csapatunk Békéscsabára látogat majd, a viharsarkiak a 17. helyet foglalják el a tabellán. A két csapat őszi meccsén egy fordulatos összecsapáson végül 4:3-ra győzni tudtunk ellenük, most mindkét csapat annak a tudatában fog pályára lépni, hogy amelyik kikap az biztos kiesik, ezért még nagyobb küzdelemre van kilátás.


A Békéscsaba az utóbbi időben nem játszott jó formában, az elmúlt hat meccséből ötöt elveszített, ráadásul ebben közvetlen riválisok elleni mérkőzések is benne voltak, Budafokon 2:0-ra, míg hazai pályán a Szolnoktól 2:1-re kaptak ki. Lukács Raymond Barna személyében azonban van egy igazi gólvágója a csabai csapatnak, 21 góljával holtversenyben vezeti az NBII-es góllövőlistát, ami egy kiesés ellen harcoló csapat játékosaként igazán elismerésre méltó teljesítmény.


A mérkőzés legfontosabb kérdése az lesz, hogy sikerül-e megőrizni a másodosztályú tagságunkat, érdemes tehát megnézni hogy ez milyen feltételek teljesülése esetén valósulhat meg.


Nekünk mindenféleképpen le kell győznünk a lila-fehéreket, ugyanakkor ez sajnos még nem elég a kitűzött cél eléréséhez. Hogy fel tudjunk kerülni a 16-17, még nem kieső helyek valamelyikére, a Szolnoknak nem szabad győznie hazai pályán a Szombathely ellen, vagy a Csákvárnak kell hazai pályán vereséget szenvednie az Ajkától. Ebben az esetben azonos pontszámmal állna a két csapat, de több győzelemmel tudnánk a Fejér megyei alakulat elé kerülni. Sorsdöntő összecsapás vár tehát a csapatunkra vasárnap 18:00 órakor, amire a klubunk ingyenes buszos túrát szervez, hogy minél többen tudják a helyszínen buzdítani a csapatot. Ugyanakkor aki valamilyen okból nem tud elutazni Békéscsabára, az az M4 Sporton a televízióban is nyomon követheti majd a mérkőzést.


MERKANTIL BANK LIGA NB II.


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 🆚 III. KERÜLETI TVE


⚽️ 38. forduló

📆 2022. 05. 22. - vasárnap

⏰ 18:00

📌 Békéscsabai Kórház utcai Stadion


Kapunyitás: 17:00


Belépés ingyenes!


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887 #merkantilbankliga #tippmix #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb2 #bajnoki #meccsnap #mlsz



bottom of page