top of page
Keresés

Merkantil Bank Liga NB II. 4. forduló beharangozó



A hétvégén a csapatunk megszerezte az első gólját, azonban az első pont megszerzése még mindig várat magára, de ennek újra nekifuthatunk Tiszakécskén, hiszen szerdán 19:00 órakor az NB III. Keleti és Nyugati csoportjának a bajnoka csap össze a Tisza partján.


A vendéglátóink 16 pontos előnnyel lettek elsők a Keleti csoportban, a keretüket pedig 9 új játékossal erősítették meg a nyáron. A Tiszakécske hozzánk hasonlóan beragadt a rajtnál, az első két fordulót vereséggel nyitották, előbb a Győr otthonában kaptak ki 1:0-ra, majd hazai pályán szenvedtek el egy fájóbb, 4:1-es vereséget a Nyíregyházától. Az előző fordulóban viszont sikerült megszerezniük az első pontjukat, méghozzá a Békéscsaba otthonában, ahol hiába fordítottak a hazaiak egy gyors kécskei gól után, a 77. percben egalizáltak a vendégek, így pontot téve a ponttalanságuk végére.


A mezőnyben tehát egyedüliként nekünk nem sikerült még csatlakozni a pontszerzők táborába, bár a csapatunk biztatóan kezdett a Dorog ellen, a vendégeink végül fordítani tudtak, így most az újoncok csatájától várhatjuk, hogy egy az NB2-ben szintén kevésbé rutinos alakulat ellen kezdjük meg a pontgyűjtögetést.



TISZAKÉCSKEI LC 🆚 III. KERÜLETI TVE

⚽️ 4. forduló

📆 2021.08.18 - szerda

⏰ 19:00

📌 Tiszakécske Városi Sportcentrum


Jegyinformációk:


A vendég szurkolók a Strand utca felöli műfüves sportcsarnok parkolójában tudnak parkolni és a vendégpénztárnál megváltani jegyüket.


Kapunyitás egy órával mérkőzés előtt.


A belépőjegyek ára egységesen 1000.- Ft, gyerekeknek 14 éves kor alatt ingyenes.


A sportcentrum címe:

6060 Tiszakécske,

Szabolcska Mihály utca 42.


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!



#tve1887 #merkantilbankliga #tippmix #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb2 #bajnoki #meccsnap #mlsz



bottom of page