top of page
Keresés

Rövidesen folytatódik a Női OB I-es bajnokság



Lassan megkezdődnek a 2019/2020-as bajnokság alapszakaszának tavaszi küzdelmei, csapatunk az előzetes várakozásokat felülmúló 6. helyen várja a folytatást. Eddig lejátszott 9 mérkőzésen 4 győzelem és 5 vereség a mérlegünk, de ha figyelembe vesszük a versenyen kívül szereplő UVSE „B” csapata elleni győzelmünket akkor 50%-os a mutatónk.


Vezetőedzőnket kérdeztük, hogyan alakul a bajnokság tavaszi programja és mit várhatunk csapatunktól?


"A napokban véget ért budapesti Európabajnokság eredménye nagyban befolyásolja a bajnokság lebonyolítását. Az óriási sikerként elkönyvelhető 3. helyezés önmagában nem ért olimpiai kvótát, ezért tavasszal pontosabban márciusban kell a válogatottnak kivívnia a tokiói indulás jogát. Mindez azt is jelenti, hogy a bajnokságban február közepétől egészen április elejéig szünet lesz ismételten.


Február eleje sűrű lesz, bár a felkészülésünk is az volt januárban. Négy mérkőzést kell játszanunk 11 nap alatt, ebből három alkalommal idegenben ugrunk medencébe. Rögtön az elején a friss kupagyőztes Dunaújváros lenne az ellenfelünk, de a mérkőzést kénytelenek voltunk február 6-ra halasztani a Dunaújváros csapatát súlytó influenza járvány miatt. Az őszi bajnoki rajton igen jól debütáltunk ellenük, mindössze 1 gólos vereséget szenvedve, most minden bizonnyal nehezebb dolgunk lesz. Második fordulóban, de valójában legelőször szerdán (02.05.) ugrunk medencébe a Szőnyi úton, ahol a BVSC lesz az ellenfelünk, természetesen a vendéglátók az esélyesebbek, de nekünk minden ilyen mérkőzés a fejlődésünket szolgálja.


Az egyetlen hazai mérkőzésünk február 12-én a Ferencváros ellen lesz 19.00-kor. A két csapat elég jól ismeri egymást, jó néhány alkalommal gyakoroltunk közösen fontosabb mérkőzések előtt. Sok a válogatott játékosuk, nagyon masszív csapat, komoly kihívás a jó szereplés számunkra ellenük. Szegeden zárjuk a februári szakaszt 15-én, mondanom sem kell a tavaszi szezon egyik legfontosabb mérkőzése lesz számunkra. Egyenlőre a Szeged nem közvetlen riválisunk, de mindent el fognak követni, hogy zárkózzanak, nekünk pedig fontos, hogy tovább növeljük pontelőnyünket. A Magyar Kupában és a bajnokságban is magabiztosnak tűnő négy gólos sikert értünk el ellenünk, de belülről egyik mérkőzés sem volt könnyű. Nyerni megyünk, de erős és jól felkészített ellenfélre számítunk."


Február 5. 20:00 BVSC – III. KER. TVE

Február 6. 20:00 DUNAÚJVÁROS – III. KER. TVE

Február 12. 19:00 III. KER. TVE – FTC

Február 15. 19:00 SZEGED – III. KER. TVE


Milyen volt a felkészülés és történt-e változás a játékoskeretünkben?


"Fárasztó, és egyben rendhagyó is. A lányok egyéni programot kaptak a két ünnep közötti időszakra, hogy január 6-án ne kelljen a nulláról indulnunk. Többen válogatott (U19) edzőtáborral kezdték az évet, így az első héten kevesen voltunk a TVE uszodában. Nekem jutott az az örömteli feladat, hogy a Margitsziget és a TVE uszodák közt szaladgáljak, a válogatott illetve a klubedzések miatt. Néhány alkalommal pedig helyettesítettek a kollégáim. Rengeteg edzőmérkőzést játszottunk, valamint nagy hangsúlyt helyeztünk az erőnléti edzésekre illetve az alapozó úszó edzésekre is. Összetett program volt, mindent beleadtunk.


Változott a játékoskeretünk, mert megtehetjük a jelenlegi helyzetünkben, hogy már a jövő évnek vagy talán az azt követő éveknek is dolgozzunk. Nem titok, már az idei év stratégiája is az elmúlt nyáron úgy lett kialakítva, hogy sok fiatal kapjon szerepet a csapatban, így lettek a lányok kiválasztva. A többségük 1997 és 2004 között született, ezen a vonalon erősítettünk tovább. Hoztunk két játékost még az ősszel Kecskemétről, Nagy Zorka 2003-as, Dulic Maya 2004-es születésű fiatal tehetségek. köszönet a klubjuknak, hogy a fejlődésük érdekében elengedte a lányokat. További két junior válogatott kerettag is érkezett, - Hajdú Róza 2001-es, illetve Forgács Lili 2002-es-, a több játéklehetőség érdekében, az FTC illetve az UVSE csapataiból. Az ő esetükben is köszönet klubjaiknak, hogy a lányok érdekét tartották szem előtt.


A várakozásunk óriási a tavaszi szezontól, az ősz jó szereplés meghozta az étvágyunkat. Célunk, hogy megőrizzük a 6. helyünket, és a bajnokság végén az 5. helyért játszhassunk bárki is legyen az ellenfél. Újoncként nagy büszkeséggel töltene el bennünket, amennyiben ez a cél teljesülne. Ennél gyengébb szereplésről nem beszélünk, mert nem szerepel a terveink közt, pozitívan próbálunk gondolkozni és előre tekintünk azokra akiktől tanulhatunk."


#tve1887 #tvevízilabda #tveob1


bottom of page