Keresés

Szerdán a Budapest Honvéd FC csapata érkezik hozzánk - MOL Magyar Kupa



Bár a bajnokság csak február utolsó napján folytatódik, a csapatunkra a héten komoly erőpróba vár, hiszen az OTP Bank Liga NB I. 10. helyén álló Budapest Honvédot fogadjuk a Magyar Kupa következő fordulójában.


Aki ránéz az első osztály tabellájára az láthatja, hogy a Honvédon kívül még három másik csapatnak is 22 pontja van, valamint a már kiesőhelyen álló Budafok is lőtávolban van a maga 20 pontjával, így valószínűleg az ellenfelünknek a bajnokság most jóval fontosabb mint a kupaszereplés. Ezzel együtt természetesen nem várhatjuk hogy félvállról veszik majd a mérkőzést, de a szombaton lejátszandó rendkívül fontos Budafok elleni meccs előtt szinte biztos hogy több kulcsjátékosukat is pihentetni fogják a szerdai összecsapáson.


A januárban újraindult bajnokságban a Honvéd a bajnoki második Fehérvár otthonából is el tudta hozni a három pontot, tehát a nem túl előnyös helyezés ellenére sem lehet azt mondani, hogy rossz játékosállománya lenne a piros-feketéknek.


A mi csapatunknak a felkészülés vége felé közeledve remek erőfelmérő lehet ez az összecsapás, egy NB I-es csapattal szemben különösebb teher nélkül futhatnak majd ki a játékosaink a pályára a szerdán 13:00 órakor kezdődő mérkőzésre, ahol a tét a legjobb 16 csapat közé kerülés lesz.


Bár a mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, a Budapest Honvéd élőben közvetíti az összecsapást. A stream a Hunsport YouTube-csatornáját lesz majd látható, illetve mi is közzétesszük.


#tve1887 #tvelabdarugas #molmagyarkupa #obudaikekfeher #hajrakerulet

gepeszcentral_feher_kek.jpg

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp