top of page
Keresés

"Szeretnénk dominálni, de taktikusan az eredményre koncentrálunk a Komárom ellen” - Barczi Dávid


Szombaton a negyedik fordulót rendezik az NB III-as bajnokságban, csapatunk a Komárom otthonában lép pályára. A találkozó előtti utolsó edzést követően, csapatkapitányunkat, Barczi Dávidot kértük meg arra, hogy értékelje a csapat eddigi teljesítményét, illetve egy kicsit beszéljen arról, hogy véleménye szerint mi várható a Komárom ellen.


László Péter együttese három forduló után 4 ponttal a bajnoki tabella 9. helyéről várja a 4. játéknapot, egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel. A Komárom első győzelmét éppen a legutóbbi fordulóban aratta a Sopron ellen (1-0), a beszámolók és vendéglátónk szakvezetőjének értékelése alapján a mérkőzésen domináltak, sok helyzetet dolgoztak ki, csak éppen ezeket nem tudták értékesíteni.


Ami csapatunkat illeti, Barczi Dávidék a hetedik helyről várják a negyedik fordulót, veretlenül, egy győzelemmel és két döntetlennel. A Komárom otthonában legutóbb 2021 májusában tudtunk nyerni, a 2-1-es győzelemmel záruló mérkőzésen Rabatin Richárd és Borvető Áron voltak eredményesek. Komáromban soha sem könnyű győzni, Barczi Dávid szerint egy kifejezetten fizikális csapat a hazai, így csapatkapitányunk most sem számít könnyű mérkőzésre, ugyanakkor a cél természetesen a három pont megszerzése.


Többek között ez is kiderül abból a beszélgetésből, amelyet csapatkapitányunkkal folytattunk, de szó esett a csapat jelenlegi formájáról, az eddig elvégzett munkáról, a csapategységről, és kitértünk kapitányunk jelenlegi formájára is.


A beszélgetés a III. kerületi TVE hivatalos Youtube-csatornáján tekinthető meg.





bottom of page