Keresés

Youth Waterpolo Carneval 2019

Szeretnénk megköszönni a rendezést a BVSC-nek, illetve Dr. Vincze Balázsnak, valamint a meghívást Petrovics Mátyásnak.


Mint ahogy a torna nevében is jól látszik, elsődlegesen az OB I. fiatalabb generációjának, közvetlen utánpótlásának rendezték a tornát. A BVSC, illetve a TVE is néhány felnőtt játékossal, de túlnyomó részt fiatalokkal szerepelt, a másik két csapat az UVSE "B" illetve az USA ifi válogatottjai voltak. Remek lehetőség volt számunkra, hogy a felkészülésünk 4. hetében felmérjük a lányok állapotát és élesebb körülmények között gyakoroljunk.



USA ifi válogatott - III. ker. TVE 12-17

A mérkőzést az első pillanattól mi irányítottuk, szervezetten védekeztünk és sok lefordulás gólt szereztünk. A biztos vezetés birtokában volt lehetőségem mindenkit beállítani, így időnként ellenfelünkhöz hasonlóan, nagyon fiatal sorral a vízben játszottunk. Több kiemelkedő teljesítmény is volt, Kisteleki Dóri 10 gólja mindenképpen említést érdemel, de összességében csapatként is jól működtünk.


BVSC - III. ker. TVE 15-13

A torna két erősebb csapatának a mérkőzésén a hosszabb cserepad a BVSC javára billentette az eredményt. Ellenfelünk utánpótlás képzése előttünk jár, több tehetséges ifi játékosuk van, akik bevethetők ezen a szinten. Jól játszottunk, néhányan kiemelkedően, talán a végére picit jobban elfáradtunk. Pap Médea szerzett 5 gólja itt is említést érdemel.


UVSE B - III. ker. TVE 10-17

Nagyon komolyan vettük a mérkőzést, tiszteltük az ellenfelünket, akik megnyerték az elmúlt évi OB I/B bajnokságot, és idén elindulnak az OB I.-ben is versenyen kívül. Annak ellenére, hogy hat játékosunkat kellett nélkülöznünk, végig magabiztosan irányítottuk a játékot. Ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, remek kapusteljesítményt produkált Pápai Barbi, nem mellesleg gólt is szerzett a második negyedben. Crittenden Patrícia (7), illetve Illés Heni (4) gólerősségének köszönhetően, magabiztos győzelmet arattunk a rendkívül tehetséges Újpesti fiatalok ellen.


Helyezés:


BVSC

III. ker. TVE

UVSE B

USA ifi válogatott


A torna gólkirálya: Crittenden Patrícia (III. Ker. TVE) 13 gól

Dr. Vincze Balázs és Crittenden Patrícia

Gratulálunk Patrícia!


#tve1887 #tvevízilabda #tveob1



Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp